Segítség, végem van!

2006 november 15. | Szerző: juti

Lázas vagyok, ez őrület! Ma már kétszer volt olyan hidegrázásom, hogy szerintem ha a forró kazánhoz bújok, sem használt volna. Aztán a gyógyszer bevételét pedig ömlő izzadás követte, ahogy lefele ment a lázam (most épp ez a fázis tart). Gondolom, valami vírus lehet, mert a köhögésen és a lázon kívül nincs más tünet. Ja illetve az, hogy rohadtul fáj a derekam és a lábaimban az ízületek. Remélem, holnapra jobban leszek, mert ez nagyon pocsék állapot.

Milyen jó lenne, ha ilyenkor itt lenne mellettem a párom, ha fázom, a testével melegítene, behozná a gyógyszert meg innivalót, több nem is kéne. Na, ne álmodozz, így is elég bajod van! Az álmodozás az élet megrontója – véleményetek? Így van?

Köszi Deni-baba!

2006 november 13. | Szerző: juti

 Olyan jó néhány kedves szót hallanni, pontosabban olvasni. Köszi Nektek. Most elvagyok éppen, semmi különös nem történt, majdhogynem nyugodt vagyok – na ilyenkor szokott mindig valami váratlan történni. Konkrétan, amit Deni baba írt, olyasmi – hogy aki a legfontosabb(ak egyike) az életemben, az éppen le se sz*r. Reménykedem persze, hogy ez még nem következik be mondjuk a mai napon, de hát sose lehet tudni.

Félek kicsit a karácsonytól. Bár sose voltam egy túlzottan hagyományőrző típus, de azért mégiscsak. Az idei teljesen rendhagyó lesz, és gyakorlatilag biztos, hogy egyedül fogom tölteni. Ajándékozás se igen lesz, mert sem pénz, sem hangulat hozzá. Akkor még a tévében sincs más műsor, elmenni nem lehet sehova, senkihez (nem mintha amúgy lenne kihez…), mit fogok kezdeni…?! Vajon hol lehet karácsonyra (24-e estére, vagy akár mind3 napra) valami önkéntes segítő munkát találni? (Na persze ha fizetnének is érte, az még jobb lenne, de ingyen is jó volna valami, mert nemcsak másokon, hanem magamon is segíthetnék vele). Nem tud valaki ilyesmit, hogy hol lehet ilyen önkéntes segítő tevékenységet végezni karácsonykor? Gondolok pl. ételosztásra vagy hasonló. Legalább értelme lenne annak a napnak…

Miért van az, hogy napközben elvagyok, de ahogy közeledik az este, egyre rosszabb (most kezd “rossz” lenni). Utálom az őszben-télben azt, hogy már délután sötét van. Gondolom ez sem tesz jót, legalábbis engem eléggé tud befolyásolni az évszak és az időjárás.

Szeretnék egy nyugis kis saját otthont. Na persze tudom jól, hogy ez még rajtam kívül sok millió embernek nincsen meg, és rengetegen vannak tőlem rosszabb helyzetben.. mégsem vigasztalnak ezek a gondolatok.

Az a baj, hogy nem érzem, hogy lenne értelme az életemnek. Nem találok olyan célt, mely megvalósíthatónak látszik (vagy mert anyagilag nem megvalósítható, de ez másodlagos, hanem inkább mert nem egyedül rajtam múlnak dolgok, hanem egy másik emberen is, és ezt nem tudom befolyásolni)!

Na most ennyit… Jövök majd még. Addig is megyek, belekukkantok mások blogjába, hátha találok valami jó, biztató gondolatot.

Na ezt megkaptam!

2006 november 11. | Szerző: juti

 Köszi ezt az eddigi 3 kommentárt Nektek. Hát őszintén szólva nagyon nem érzem így jól magam, mert magányos vagyok, és eddig még sosem voltam az. Nagyon rossz érzés egyedül. De hogy legyenek barátaim? Álljak ki az utcára, hogy “barátokat keresek?”. Komolyan nem tudom, mit kellene tennem. Rituske, elég kemények voltak a szavaid, de nem baj, ez sokszor nem árt (különben is fő az őszinteség!). Ezzel együtt, nem, nem érzem így jól magam… és tudom, milyen az, amikor jól érzi magát az ember, sőt mi több, BOLDOG. Mert nem is olyan régen még átéltem ezt az érzést is… Akkor aztán van mindenre energiám, és akkor le tudtam “szarni” az apróbb nehézségeket. De így, sokszor annyira fásultnak érzem magam, hogy komolyan a legalapvetőbb dolgok is komoly nehézséget okoznak, mint pl. hogy egyek valamit vagy megfürödjek! Ez lehet viccesen hangzik, de nem az. Anyukám szerint nem ártana orvoshoz mennem. Igen, de az csak gyógyszert ír fel (tudom, mert egyszer voltam már), és a problémáimat nem tudja megoldani helyettem. A gond az, hogy vannak olyan dolgok, amiket én sem tudok, mert tehetetlen vagyok velük szemben. Nem igaz, hogy az ember maga irányítja az életét, pontosabban csak bizonyos határig igaz.

Livka, köszi a kedves, biztató szavaidat! Remélem, a próféta szólt belőled (mármint, hogy a rossz után csak jó jöhet)!

Hosszúpuska, hát ez az, ami egyelőre nem megy! Mármint, elengedni, amit el kellene, beletörődni azokba a dolgokba, amit nem tudok megváltoztatni… nem tudom tudatosan jól érezni magam!!! Muszájnak azt nevezem, hogy élni kell, és muszáj pl. reggel felkelni, felöltözni, dolgozni meg ilyesmi.

Köszi, hogy írtatok. Írjatok még, jólesik. Nagyon egyedül vagyok, és magányos is (a kettő nem feltétlenül ugyanaz, nálam most egybeesik).

Amúgy ma semmi különös nem történt. Sajnos úgy tűnik, mindenkit elvesztek magam körül szépen lassan, és ez a gondolat félelemmel tölt el. Hogy lehet azt megszokni, hogy az, ahogyan kb. 10 éve folyt az életem (kamaszkorom óta), az gyökeresen és teljességgel megváltozott minden tekintetben? És nem jó irányba. Melyben persze én is hibás vagyok, de ez a tudat nem vigasztal, és az életben visszalépni nem lehet…

Sokszor tényleg félek, hogy elvesztem a józan eszem, szóval hogy egyszerűen bedilizek, és bezárnak a zárt osztályra! Egész nap egyedül vagyok. Nincs egy ember akihez szólhatnék. Mintha az életet a pálya széléről nézném, vagy hogy fogalmazzam. Látom, hogy szép az élet, de én mintha nem lennék benne. Nem tudom, érti-e ezt valaki… Nem tudok, és nem merek tervezni. Egyébként hatalmas szükségem lenne egy munkahelyre, anyagilag is, meg talán azért is, hogy ez az “egész nap egyedül” állapot megszűnjön. De íme az ördögi kör: ebben a “kellemes” lelkiállapotban nem igazán tudom, hogyan induljak el munkát keresni…

Alkalmi munkákat dolgozom, és a szüleim támogatnak, de ez nem állapot sem anyagilag, sem sehogyan. Na jó, megint nem vagyok a helyzet magaslatán… Írjatok valamit, ha erre jártok…

 

Megőrülök!

2006 november 11. | Szerző: juti

Túl egyszerű lenne az élet, ha nem jutna minden napra valami, ami lelkileg megvisel? Most meg épp a legjobb barátnőm akarja velem megszakítani a kapcsolatot. Ehhez tudni kell, hogy huszon-éve (!) barátok vagyunk! Félek, hogy megint ki fogok borulni. Minden napom egy rettegés. Milyen jó lenne újra megtalálni a lelki nyugalmat, egyensúlyt, amikor az embert nem kínozza gyomorgörcs minden átkozott pillanatban, amikor nem jár az agya kihegyezett idegekkel, hogy vajon ma mi lesz, mi fog történni…

Vele tegnap nagyon jó volt minden, erre itt egy másik probléma. És tudom, hogy minden teljesen kiszámíthatatlan, az is, hogy ma mi lesz vagy mi nem lesz. Nem tudom meddig tudok még így élni (persze nincs más választásom, mert öngyilkos lenni /még/ nem merek, ezért muszáj élni , és a muszáj a legnagyobb úr ezen a világon… Egyetértesz?

Szóval nagyon zűrös és előre nem kiszámítható minden. Szörnyű, hogy ennyire másik emberektől függök, de nem tudom ezen változtatni.

Segítsen már valaki…

Na most volt itt

2006 november 10. | Szerző: juti

Amikor nem ugrottam ki a bőrömből, mert már nem tudok örülni sem, mert úgyis tudom, hogy semmi értelme… na szóval akkor beszólt, hogy “mi van, nem is örülsz? Akkor majd jövök valamikor hajnalban”. Tényleg Istennek képzeli magát. Na persze ebben én is hibás vagyok, hiszen mindenhez 2 ember kell. Most várom, nem tudom, ez a “Sietek” 10 percet vagy 2 órát jelent (hiszen azt sem tudom, hova ment). Közben kellene ma már találkoznom a barátnőmmel is, de tudom jól, hogy ha Ő van, akkor nem fogok (legalábbis, nem túl nagy a valószínűsége). Meg azt is tudom, hogy helytelen… de más az ész, és megint más az az elmebeteg szívem vagy mi, ami ilyenkor irányít és felülír minden normát. Szomorú vagyok, és ezt tudom, nem szereti (nem csodálom, mert én sem szeretném hasonló helyzetben). De mit tegyek? Nem tudom eljátszani, ami nem úgy van. Csapnivaló színésznő lennék, azt hiszem. Ámbár nem, csak ha érzelmileg érintve vagyok, de ez épp elég.

Folyton szenvedek. Félek, hogy elveszítem teljesen. Félek, hogy csak sajnálatból jön még. Vagy mert még nincs más éppen… Mert az nemigen látszik mostanában (ritka kivétellel), hogy élvezné a társaságomat. Nem tudom, mi lesz. Csak azt tudom, hogy ez az egész pusztító, felőrlő.

Hello…

2006 november 10. | Szerző: juti

Regiztem és alkottam egy blogot én is. Még nem tudom, mi fog kisülni belőle. Mindenesetre valahova jólesne leírni, kikiabálni dolgokat, olyanoknak akik nem ismernek… Hátha jön valami jótanács is valakitől egyszer, ami segít sötét pillanataimban (amik általában órákig, napokig tartanak sajnos). Most ennyi, mert össze kell csomagolnom a gyerekem cuccait, aki megy a hétvégére az apjához.

Ja és egyénként nem szeretném, ha olyan valaki is olvasná, aki ismer személyesen, azaz azt nem szeretném, ha rájönne, hogy én én vagyok. De szerintem erre nem sok esély mutatkozik…